Budapest Tourism Club

írta: Sejkóczki Vivien
0 hozzászólás 174 megtekintés

Bemutatkozás

A Budapest Tourism Club KVIK a Budapesti Gazdasági Egyetem első és egyetlen kifejezetten turizmussal és vendéglátással foglalkozó, szakmai diákszervezete. Vállalatszerű felépítésünkkel segítünk tagjainknak az előttük álló munkahelyi kihívásokra való felkészülésben, és olyan gyakorlati-, kézzelfogható tudás birtokába juttatjuk őket, mely segítségével kitűnhetnek a munkaerőpiac soraiból. Megmutatjuk tagjainknak, hogy milyen lehetőségeket rejt magában egy turizmusos diploma, és segítünk nekik kiigazodni a meglehetősen tág és szerteágazó elhelyezkedési lehetőségek közt. Emellett nálunk azok is megtalálják az építő témákat, kurzusokat, kapcsolatokat, akik vállalkozni szeretnének és a turizmus vagy a vendéglátás területén tervezik megvalósítani ötleteiket.

Diákszervezetünkben a hazai turizmus, illetve vendéglátás legnagyobbjaival dolgozunk együtt. Így a szervezet tagjai különböző kurzusok, céglátogatások, tréningek keretében a hotel management, a gasztronómia vagy épp a térségfejlesztés területein testközelből, valós történeteken keresztül ismerik meg a szakma rejtelmeit, kihívásait. 

A BTC lehetőséget ad arra, hogy egy elhivatott, egymást támogató és inspiráló emberekből álló közegben, különböző feladatokban tehessük próbára magunkat. Hasznos tudást szerezhetünk a gyakorlati tréningek és projektek keretében, ezáltal jobban megismerve magunkat és azt, hogy mi érdekel minket igazán vagy épp mi lenne a későbbiekben egy hozzánk illő munkakör. 

A BTC-ben amellett, hogy megalapozzuk a jövőnket a turizmus területén, életre szóló kapcsolatokat, élményeket és barátságokat szerezhetünk.  Szuper közösségi programjainkon hozzánk hasonló gondolkodású egyetemistákkal szórakozhatunk, akikkel szakmai téren is segítjük egymásból kihozni a maximumot.

Kiknek a jelentkezését várjuk?

Szaktól függetlenül minden első- és másodéves, nappali tagozatos hallgatóét, akiket érdekel a turizmus, a vendéglátás vagy a rendezvényszervezés bármely területe. Akik fejleszteni szeretnék magukat, akik már egyetemi éveik alatt szeretnének nagyobb erőkkel tenni a jövőjükért, és akik szeretnének egy szuper közösség tagjai lenni.

Elérhetőségeink:

Facebook

Instagram

E-mail: hello@btc-kvik.hu

 

Mottónk: Career? Community? Experience? It’s here.

Jelentkezés menete: Gólyatábor 🡪 Infóestek 🡪 Jelentkezési form kitöltése 🡪 Interjú 🡪 Bevonó Tábor

Terminálok bemutatása

Event Management Terminál

Az Event Management Terminál tagjai nyíltajtós rendezvényeink, megjelenéseink megszervezését, nyomonkövetését és lebonyolítását végzik. Felkeresik az előadókat, intézik a szükséges helyszínt, technikát. 

Marketing Terminál

A Marketing Terminál tagjai kezelik a BTC social media felületeit, mint például a Facebook és az Instagram. Ők veszik fel a szponzorokkal is a kapcsolatot, valamint az ő feladatuk megtervezni és elkészíttetni a tagság számára a saját logóval ellátott termékeket, mint például póló vagy pulcsi.

HR Terminál

A HR Terminál tagjainak fő feladata a hallgatók szervezetbe való toborzása, illetve a bekerülési, kiválasztási folyamat lebonyolítása. Megjelennek a gólyatáborban, kitelepülnek az egyetem folyosójára, infóesteket szerveznek, ahol promotálják a szervezetet. Lebonyolítják a felvételi interjúkat, majd a régi- és új tagoknak egyaránt megszervezik a minden félévben megrendezésre kerülő Bevonó Táborunkat. A félév során ők felelnek az újdonsült BTC-sek szervezetbe való integrálásáért, illetve a szuper közösségi programjaink szervezéséért.

Talent Program Terminál

Talent Programunk négy, egymásra épülő félévből áll. Ezt a gyakorlatorientált belső képzést egyetemi tanulmányaiddal párhuzamosan végezheted. Legfőbb célja a szakmában fellelhető lehetséges életpályák bemutatása, melyet szakemberek bevonásával teszünk. Az ő felkeresésüket, a velük való kapcsolattartást, és a szakmai események megszervezését végzik ennek a Terminálnak a tagjai. Ennek a tudatosan strukturált szakmai oktatásnak a segítségével megtalálhatod a Neked leginkább tetsző területet a turizmuson vagy a vendéglátáson belül. Beleláthatsz a rendezvényszervezéstől a fesztiválturizmuson és a gasztronómián át egészen a szállodák színfalai mögötti világba. Így amit megtanulsz órán, azt egyből kipróbálhatod a gyakorlatban. De nem akárhogy! Partnercégeinkkel, például a magyarországi Four Seasonssel együttműködve izgalmas projekteken dolgozhatsz. A Talent Program keretén belül három karrierút területén mélyedhetsz el félévről félévre: Hotel Management, Destination Management és Gastro and Leisure. Ezeknek megfelelő előadássorozatokon, kurzusokon és céglátogatásokon vehetsz részt a négy félév során.

 

Hasonló bejegyzések