Tájékoztató

írta: Gerzsei Laura
0 hozzászólás 1256 megtekintés

Tisztelt Hallgatónk!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önt arról, hogy a járványhelyzet alakulására való tekintettel – a Hallgatói Önkormányzattal való egyeztetés után – úgy döntöttünk, hogy a tervezetthez képest egy héttel később, szeptember 14-én kezdjük a féléves oktatást.

Döntésünk oka, hogy az elmúlt néhány nap fertőzöttségi adatainak alakulása és az előírások időközben történt szigorítása miatt át kell szerveznünk az oktatást, lehetővé téve az épületeinken belüli távolságtartás további növelését. A nagyobb létszámú előadások online megtartása, amiről augusztus közepén döntöttünk, sajnos már nem elegendő megoldás, a jelenlegi körülmények ugyanis nagymértékben különböznek az akkoriaktól.

Jelenleg több lehetőséget mérlegelünk, ezekről a jövő hét első felében hozunk döntést, együttműködve a Hallgatói Önkormányzattal. Célunk, hogy valamennyi egyetemi polgárunk egészségének megőrzése mellett biztosítsuk hallgatóink sikeres tanulmányi előrehaladását.

Szeretnénk egyúttal felhívni a figyelmét arra, hogy a vírus elleni védekezés mindannyiunk egyéni felelőssége is. Kérjük, hogy legyen óvatos valamennyi, egyetemen kívüli közösségi tevékenysége során is, maximálisan betartva a járványügyi előírásokat és ajánlásokat.

Köszönjük, hogy a helyzet komolyságát figyelembe véve, elfogadja a tanév kezdését érintő változásokat és felelősségteljesen, saját maga és mások egészségére vigyázva éli addig is mindennapjait!

Köszönjük együttműködését! Vigyázzunk egymásra!

Üdvözlettel,
BGE Vezetősége

Hasonló bejegyzések

Hozzászólás