A kar bemutatása

írta: BGE KVIK HÖK
0 hozzászólás 89 megtekintés

A kar bemutatása

A Budapesti Gazdasági Egyetem három karból áll, amely közül mind Budapesten található meg.

A KVIK, vagyis a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar az Alkotmány és a Markó utcában helyezkedik el Budapest szívében. A KVIK-en többféle képzési forma közül lehet választani, ezek nem mások mint, a felsőoktatási szakképzés, az alapképzés, a mesterképzés és az osztatlan képzés.

Ebben a cikkben bemutatjuk Nektek azt a helyszínt, ahol elkövetkezendő hallgatói éveiteket fogjátok tölteni és tanulmányaitokat folytatni. Ezeken kívül az egyetem kari oldalán megtalálhattok minden fontos információt a kar vezetőiről, történetéről, illetve kapcsolatairól.

Az Alkotmány utcai főépületben zajlik a magyar nyelven történő képzések nagyobb része, mely alig pár perc sétára van a Parlamenttől. A központi épületbe belépve egy hosszú lépcsősort láthattok meg, az épület földszintjén több iroda is fellelhető, mint például a Dékáni Hivatal, a Hallgatói Szolgáltatási Osztály, a Szakkollégium szervezetének irodája és néhány tanterem. A lépcső melletti jobb oldalon juthattok le az alagsorba, ahol megismerkedhettek a tankonyha és a tanétterem rejtelmeivel, illetve az Alma Mater étterembe ülhettek be egy finom ebédre.

Az első szinten rengeteg időt fogtok eltölteni, ide érve egy körfolyosón találjátok magatokat, itt helyezkedik el a büfé, a Színes közösségi tér, továbbá egy innen nyíló terasz is. Ezeken a helyszíneken pihenhetitek ki egy húzós óra fáradalmait, avagy együtt izgulhatjátok át a vizsgák előtti pillanatokat hallgatótársaitokkal. Ugyancsak ezen a szinten lelhető fel a Hallgatói Önkormányzat és az AISEC irodája is.

A második szinten a Kari Könyvtár, előadótermek, tanszékek, tantermek találhatóak, a legfelső szinten pedig a számítógépes termek. A harmadik emeletet úgy érhetitek el, hogy a második emeltre érve jobbra indultok és egy lépcsősor fog felfelé vezetni titeket a 3-as előadó mellett.

Előfordulhat, hogy át kell mennetek majd egy-egy órára a Markó utcai épületbe, ez 5 perc sétára helyezkedik el az előzőtől. Az épületbe lépve, szemben láthatjátok az aula ajtaját, ahol gyakran rendeznek előadásokat, de akár néhány óra helyszínéül is szolgálhat számotokra. Ebben az épületben a büfét a földszinten kereshetitek.

Az egyetem jó elhelyezkedése miatt rengeteg környékbeli kávézó, étterem, bolt, bevásárló központ található.

Hasonló bejegyzések

Hozzászólás